
Egyensúly teremtődött a csapaton belül a ZTE ellen
Tizenhat pontos egerszegi győzelemmel fordultunk rá következő két hazai meccsünkre. A ZTE ellen extra támadójátékot nyújtottunk, amihez kiváló első félidei dobóteljesítmény társult. Meglátszott az elmúlt két hét munkája, jó az irány is. Hátradőlni azonban nem szabad, ugyanezt a szintet kell hozniuk a lányoknak a Vasas, majd a BEAC ellen is. Krisztián elemez.
Nem tett jót a lányoknak, hogy kimaradt két forduló, egy szerdai és egy szombati mérkőzés – kezdett bele Tursics Krisztián a zalaegerszegi meccs kivesézésébe –, minden játékosunk nagyon várta már, hogy végre újra játszhasson. Ennek megfelelően fel is készültünk, a lányok pedig minden egyes apró részletet végrehajtottak, ami az alaptervünk része volt.
Krisztián nemcsak a jó dobóteljesítményt – 89 pontot dobtunk vendégként –, hanem a komplett támadójátékot és a csapaton belüli egyensúlyt is kiemelte. Mint mondta, mindenkinek megvoltak a helyzetei bent is, kint is, a dobóknak és a centereknek is. Ezeket nyilván be is kell dobni.
Működött a hét fős rotáció
Az viszont várható volt, hogy ez az extra dobószázalék negyven percen keresztül nem fog kitartani, a harmadik negyedben hullámvölgybe is kerültünk, ekkor megállt a támadójátékunk és nem tudtuk olyan magabiztossággal befejezni a helyzeteket, mint az első félidőben. Változtatnunk is kellett, de szerencsére jól reagált a csapat és kitartott az előnyünk – fogalmazott vezetőedzőnk.
Variáltunk egy kicsit a Sopron elleni kezdőötösön – Mányoky Réka és Radócz Fanni is pályára lépett a kezdésnél –, ez is a taktikánk és az elképzelésünk része volt. Ezek a változások Krisztián szerint jól működtek, mert a fiatal játékosok megfelelően reagáltak.
Négy magyarral kezdtünk és mindenki elvégezte a feladatát, amit megbeszéltünk a meccs előtt. Alapvetően több játékost rotálunk, de most úgy éreztem, hogy remekül működik a szűkebb keret és a hét játékos is kiváló teljesítményt nyújtott – mondta Krisztián.
Összébb csiszolódott a csapat
A Sopron ellen abszolút nem látszott, hogy Megan Gustafson be lenne illeszkedve a csapatba, idegen volt neki az egész helyzet még. Egy héttel az első meccsünk előtt érkezett Magyarországra, így nyilván sok hiányosságunk volt támadásban és védekezésben a beállásával – mondta.
Krisztián azonban az elmúlt két-két és fél hétben elvégzett munkát látva optimista: az összes apróságra fókuszálni tudtak az edzéseken és összeálltak az alapok is. Már a ZTE ellen is sokkal otthonosabban mozgott mindenki, tudták a lányok, hogy melyik szituációban hol a helyük a pályán – akár támadásban, akár védekezésben.

A következő mérkőzések arra is jók lesznek, hogy még jobban összeálljon a csapat, és ennek hétről hétre, meccsről meccsre meg kell látszódnia.
Hiába jönnek most három-négynaponta a meccsek, a lányok a jól sikerült alapozás miatt bírni fogják a sorozatterhelést – tekintett előre vezetőedzőnk. Azért sem lehet mentség a sűrű program, mert az összes többi csapat is ilyen ritmusban lépett pályára az elmúlt héten.
A Vasas ellen is nyerni szeretnénk
Ráadásul – emlékeztetett – a Vasas nem is szombaton, hanem vasárnap játszotta az utolsó találkozóját.
Vezetőedzőnk reméli, hogy szerdán ugyanilyen harcos, a taktikai utasításokat maximálisan betartó csapatot lát a Ludovika Arénában, ami jó játékkal is párosul majd, csak ekkor nyerhetünk ismét.
Szerdai ellenfelünkről Krisztián azt mondta: eddig mindegyik mérkőzésén közel volt aktuális ellenfeléhez és jó kosárlabdát is játszik. Kellemetlen ellenfélről van szó, két kiváló légióssal, úgyhogy vezetőedzőnk semmivel sem számít könnyebb meccsre, mint a szombati.
Arra is emlékeztetett, hogy a Vasas tavaly hazai pályán legyőzte csapatunkat.