Jól reagáltunk a PEAC védekezésváltására

Izgalmas, végig szoros mérkőzésen öt ponttal győztünk a PEAC-Pécs vendégeként. Vezetőedzőnk szerint kézben tartottuk az összecsapást és a tizenkét hárompontosunkkal ismét extra dobóteljesítményt tett le az asztalra a csapat. Krisztián elemez.

Ahogy a sajtótájékoztatón is, Krisztián ismét hangsúlyozta, hogy egy Európa Kupa résztvevőt győztünk le saját pályáján, ami hatalmas fegyvertény. Zsinórban a második idegenbeli, és sorozatban az ötödik sikerünk volt a pécsi – emlékeztetett.

Végig kontrolláltuk a mérkőzést, 34-35 percig vezettünk és nagyságrendileg a TFSE-MTK ellenihez hasonló támadójátékot produkáltunk, ami 12 hárompontosban csúcsosodott ki, 50 százalékos triplamutatóval. Extrém teljesítmény – mondta.

Kiváló dobóforma, hibákkal tarkított védekezés

Ugyan a támadójátékunk rendben volt, a védekezésünk ismét hagyott kívánni valót maga után. A megbeszéltekkel ellentétben sok könnyű kosarat kaptunk, holott tudtuk, mire számíthatunk a pécsi csapattól. Vezetőedzőnk fejlődést vár, mint mondta, videón is ki fogják elemezni a lányokkal a mérkőzést.

Egyik játékosunkról csak az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy pályára léphet-e, ez nem könnyítette meg a dolgunkat. Ugyanakkor mindenki, aki kapott játékidőt, jó munkát végzett és hozzá tudott tenni a mérkőzéshez – fogalmazott vezetőedzőnk, kitérve Horváth Bettire, aki 10 gólpasszt osztott ki, valamint a jól dobó Lelik-Friskovec duóra.

Centereink is sokat dolgoztak a palánkok alatt, úgy is, hogy az ellenfél kifejezetten figyelt rájuk és próbálták elvenni a belső góljainkat. Krisztián Mányoky Réka mezőnymunkájával is elégedett volt.

A pécsi csapat védekezést váltott a nagyszünetben

Tudtuk, hogy a PEAC sokat popol, azaz a centereik kifelé válnak és előszeretettel próbálkoznak távolról. Mint Krisztiántól megtudtuk, erre külön készültek a meccset megelőző héten.

A második félidőben jól reagáltuk le a Pécs védekezésváltását (Fotó: PEAC-Pécs/Rónási Márton)

Megint jól működött a meccstervezés, az első félidei kilenc triplánk után a Pécs védekezést váltott, elkezdtek ún. step out védekezést alkalmazni, azaz a centerek kisegítettek, elkezdték védeni a perimétert, így megnyíltak a belső területek, jó passzok és háromszögelések után könnyebben tudtunk gólt szerezni a festékből – elemzett.

Még egyszer pályára lépünk a válogatott szünetig

Azt is megkérdeztük vezetőedzőnktől, hogy nem tart-e a sokat pályán tartott kulcsemberek kifulladásától, de Krisztián szerint a PINKK-mérkőzést követő kéthetes szünet kiváló alkalom lesz egy kis regenerálódásra azok számára, akik nem tartanak a válogatottal.

Mint elmondta, ebben az időszakban még több időnk lesz foglalkozni a saját védő- és támadójátékunkkal, és igyekszünk úgy dolgozni, hogy még több játékost behúzhasson az aktív rotációba a következő meccseken.

A soron következő, PINKK-Pécsi 424 elleni meccsel kapcsolatban azt mondta, a PINKK-et biztosan felpezsdítette az edzőcsere, ráadásul idegenben lépünk pályára, így komolyan kell készülni ellenük, hogy győzelmi esélyeink legyenek.

A lányok a vasárnapi pihenőnap után hétfőn és kedden a kozármislenyi mérkőzésre készülnek, amely a megszokott idősávtól eltérően, szerdán 19:30-kor kezdődik.

Leave a Reply