Krisztián nem aludt szombat éjjel

Nagy hátrányból jöttünk vissza, kis híján utol is értük a miskolciakat a válogatott szünet utáni rangadón. A négy pontos vereség önmagában nem rossz eredmény, de vezetőedzőnknek maradt hiányérzete a meccs után. A sérülés miatt kiváló csapatkapitányunkat viszont jól pótoltuk. Krisztián elemez.

„Nem aludtam szombat éjszaka” – árulta el vezetőedzőnk a találkozó elemzését megelőzően. „Utálok kikapni, és már a meccs után, aznap este visszanéztem a találkozót. Sokat gondolkodtam, hogy mi történhetett, hol hibáztunk” – mondta.

Tursics Krisztián sok problémával szembesült a mérkőzés során. Úgy gondolja, hogy ki lehet kapni Miskolcon, hiszen a négy pontos vereség összességében jó eredmény egy Európa Kupás ellenféllel szemben, de a játék képét és a ki nem kényszerített hibák számát nézve vezetőedzőnkben maradt bőven hiányérzet.

A szoros első félidő után a harmadk negyedben rossz döntéseket hoztunk, labdákat adtunk el, nem ültek a dobásiank, a DVTK pedig van annyira rutinos csapat, hogy egy ilyen helyzetben komoly előnyt építsen fel. A negyedik negyedet viszont már mi uraltuk, volt tartása a csapatnak, ami nagyon pozitív – vélekedett Krisztián.

Nem fért bele ennyi eladott labda

Nem dobtunk jól – ilyen van. Fiatalok és tapasztalatlanok vagyunk, mnm fogunk minden mérkőzésen extra dobóteljesítményt nyújtani, mint ahogy azt korábban többször is láthattuk. Ez nem is elvárható. Ilyenkor változtatni kell és minél több könnyű góllal kell pótolni a kieső távoli találatokat – mondta Krisztián.

Vezetőedzőnk a 16 eladott labdánkra volt a legkevésbé büszke. Mint fogalmazott, öt alkalommal is demoralizáló ziccereket kaptunk ezekből a labdavesztésekből, ami mellett nem lehet elmenni. „Fiatalság ide vagy oda, én már gyerek korosztályban leszidom a játékosaimat az ilyen szituációk után” – fogalmazott.

Elemeznünk kell ezeket a helyzeteket, hiszen a jövőben sem engedhetünk meg magunknak ennyi labdavesztést – hívta fel a figyelmet.

Angyal és Mányoky is jól szállt be

Kitért arra is, hogy irányítónkat, Horváth Bettit lényegében 30 percre elveszítettük (állapotáról itt beszélt a hétfői edzésen – a szerk.), ami gyors reakciót kívánt a csapattól, ugyanakkor a sérüléssel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen azt a ritmust, amit Betti diktál a meccseken, most nem kaphatták meg a lányok.

Ennek ellenére próbáltunk meccsben maradni, és kifejezetten pozitív, hogy a nagy hátrány ellenére, amit a harmadik negyedben összeszedtünk, vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe és kis híján egylabdás végjátékra kényszerítettük a Miskolcot. Volt tartásunk és Betti kiesését leszámítva működött a meccstervezés is.

Tursics Krisztián elégedett volt Angyal Barbarával (Fotó: Aluinvent DVTK/Osztie Tibor)

Szó esett a Bettit helyettesítő Angyal Barbaráról is, aki vezetőedzőnk szerint nagyszerűen szállt be, jó munkát végzett védekezésben is és támadásban is, hiszen két kosarat is dobott. Krisztián egyébként hasonlóképp elégedett volt Mányoky Réka produkciójával is.

Egy sérülés – bár sosem jön jókor – mindig benne van a játékban, így nem kezelhetjük kifogásként. Niylván nem volt olyan a ritmusunk, mint a megszokott, de erre reagálni kell, amit mi megtettünk – összegzett.

Krisztián az elvégzett munkában hisz

Hogy a megtörheti-e a lányok lendületét a győzelmi szériánk kiapadása? Vezetőedzőnk szerint egyáltalán nem, hiszen a miskolci találkozó előtt 6 extra mérkőzést nyertünk meg, és lényegében most is benne volt, hogy esetleg fordítunk. 

Építkezni kell, ez a dolgunk. Mivel a piac folyamatos mozgásban van, nem tudom, mennyi ideig dolgozhatok együtt egy játékossal. Egy szezon 7-8 hónapból áll, ebben a rövid ciklusban van lehetőségünk segíteni egy adott játékosnak, hogy később azt mondhassák, a Csatánál tanultam valamit – vélekedett Krisztián.

Ugyan szombaton kikaptunk, de sokkal fontosabb az elvégzett munka, hogy a szakmai stáb kezei között megforduló játékosok jobb kosárlabdázók legyenek – tette hozzá.

Leave a Reply