Ceglédet is bevettük

Tovább javítottuk parádés idegenbeli mérlegünket, miután végig vezetve, 81-62-re győztünk a CEKK otthonában.

Remek távoli dobásokkal kezdtük a mérkőzést, az első 11 pontunkat a festéken kívülről szereztük. A jó dobóteljesítményünkhöz általában kedvező állás is társul, így történt most is. A Cegléd öt-hat pontnál nem tudott közelebb jönni hozzánk. A 22-17-ről induló második negyedben villámrajtot vettünk, 30-19-nél, Gustafson gól jó plusz egyénél elértük a tízpontos különbséget. Addig leginkább a CEKK szenvedett támadásban, de a 13. percben mi is hullámvölgybe kerültünk és több mint két percig egyik oldalon sem esett gól. A védekezésünk hatékonyságáról viszont sokat elárul, hogy mindössze egyetlen kosarat engedélyeztünk a CEKK-nek a második etap első felében. A félidő hajrájában légiósai vezérletével öt pontra is feljöttek a hazaiak, de Friskovec és Cannon visszaállította a két számjegyű különbséget.

A harmadik negyedben Gustafson és Cannon ponterős játékának köszönhetően elhúztunk ellenfelünktől, a 24. percben, 49-33-nál tizenhat, 55-37-nél pedig huszonegy ponttal tartottunk előrébb. A harmadik negyed hajrája inkább a Ceglédnek sikerült jobban, hiszen Swanier egy, Gorjanácz két hármast süllyesztett el, így a negyedik negyedre látótávolságon belülre ért a hazai együttes. Ennél közelebb azonban nem jutott, Lelikék rutinosan őrizték az előnyt. Sőt, az utolsó percekben még rá is pakoltak, és csak Szirony dudaszós kosarának köszönhetően maradt húsz ponton belül a CEKK.

Hetedik idegenbeli mérkőzésünkön a hatodik győzelmünket arattuk, így fantasztikus, 9/2-es mérleggel várhatjuk az alapszakasz második körét!

VBW CEKK Cegléd – NKE-FCSM Csata 62-81 (17-22, 14-19, 16-19, 15-21)

Cegléd, 250 néző. V.: dr. Mészáros, Kovács N., Lengyel (Gorka)

A VBW CEKK Cegléd legjobb dobói: Higgins 16, Brezinova 15/3, Gorjanácz 12/6, Swanier 10/3.

NKE-FCSM Csata: Horváth B. 9/9, Friskovec 13/3, Lelik 14/9, Cannon 17, Gustafson 20. Csere: Radócz 3/3, Mányoky R., Boros 5/3.

A mérkőzés statisztikája itt tekinthető meg.

Megan Gustafson: A Győr elleni meccs után szerettünk volna keményíteni a védekezésünkön már az első félidőben és jó volt látni, hogy amit gyakoroltunk, azt meg tudtuk valósítani. A jó védekezés hozta magával a jó támadásokat is

Tursics Krisztián: Volt egy tervünk, amit sikerült betartani. Örülök neki, hogy az előző meccsen problémás védekezésünk most jól működött, és a támadásainkban is voltak nagyon jó periódusok. Szeretnénk ezen az úton továbbmenni.

Leave a Reply