Egyre többen kíváncsiak a csapatra

A városmajori meccs után kis híján ismét összejött a száz pont a PINKK elleni hazain, vezetőedzőnk azonban egyáltalán nem bánja, hogy nem léptük át a bűvös határt. Krisztián elemez.

Rengeteg pozitívuma akadt a mérkőzésnek – kezdett bele szokásos elemzésébe vezetőedzőnk –, az egyik ilyen a kiváló hangulat. Mint mondta, szépen telik a csarnok és jól láthatóan egyre többen jönnek ki a mérkőzéseinkre, a csapat pedig az elvégzett munkájával és a sikerszériával meghálálja ezt. Krisztián csak remélni tudja, hogy a Vasas elleni budapesti, majd a ZTE elleni hazai meccsen is sokan lesznek kíváncsiak az együttesre.

Örömteli az is, hogy négy magyarral kezdtük el a találkozót, hazai játékosaink pedig jól szálltak be a meccsbe, amelyen végre megnyertük a lepattanó csatát is – nyilatkozta Krisztián.

Akár még több kosarat is szerezhettünk volna

Nem most hoztuk a legjobb dobóteljesítményt, sok üres helyzet maradt ki. Ezek egy ilyen meccsen beleférnek, és mivel dobóhelyzetekig játszottuk ki a támadásainkat, ezeket nem lehet felróni a játékosoknak – mondta vezetőedzőnk.

Krisztiánnak nincs hiányérzete amiatt, hogy nem értük el a három számjegyű dobott pontot, mint mondta, ez csupán dekoratív adat és maga a győzelem, valamint a különbség nagysága sokkal fontosabb ennél.

Már az elején megmutattuk, ki az úr a háznál

Vezetőedzőnk egy pillanatig sem érezte, hogy gond lehet a mérkőzésen, hiszen tisztában volt a játékosok képességeivel és az eddig elvégzett munkával – ezek alapján megállapítható, hogy jelen pillanatban jobb csapatunk van, mint a PINKK-nek.

Annyi kételye volt csak, hogy a lányok bele tudják-e tenni a meccsbe a kellő agresszivitást, de szerencsére erre a kérdésre már az első percekben megérkezett a válasz, hiszen 14-2-es etappal indult a találkozó.

Mindenki játéklehetőséget kapott a PINKK ellen

Krisztián elégedetten konstatálhatta, hogy a lányok megmutatták, miért állunk a tabella második helyén, hiszen nagyon hamar átvették a kezdeményezést és az irányítást.

Mindenki lehetőséghez jutott

Tursics Krisztián kiemelte a bő rotáció használatát is. Ugyan Angyal Barbara betegség miatt, Várszegi Réka és Krasovec Lili pedig válogatottbeli kötelezettségei miatt hiányzott, de a mérkőzésre nevezett tíz játékos mindegyikét pályára küldhette, és Horváth Fruzsi kivételével mindenki pontokkal hálálta meg a bizalmat, valamint védekezésben is hozzátette a magáét.

Arra is jó volt a mérkőzés – emelte ki –, hogy új dolgokat is kipróbáljon a csapat, amit adott esetben január 2-án a Sopron ellen is felhasználhatunk.

Mivel karácsonyra három napos szünetet kaptak a lányok, ez a találkozó arra is jó volt, hogy a játékosok újra formába lendüljenek. Egy ilyen mérkőzéssel a lábakban jó elutazni Sopronba és majd a Vasashoz – fogalmazott Krisztián.

Az NKE-FCSM Csata legközelebb január 2-án Sopronban lép pályára.

Leave a Reply