Irány Pasarét!

Ezen a héten két találkozót játszunk. A Sopron elleni vereség után vasárnap este a Vasas Akadémia otthonában kellene visszatérnünk a győzelem ösvényére.

A Sopron Basket elleni csütörtöki, halasztott meccs után vasárnap este ismét pályára lépnek a lányok, vasárnap 18 órától a Vasas Akadémia vendégei leszünk. A klasszisokkal teletűzdelt Sopron elleni meccs hajrájában valószínűleg már a pasaréti mérkőzés járt Tursics Krisztián vezetőedzőnk fejében, amikor pályára küldte kiegészítő játékosainkat is. Szükség is lesz a kondira, hiszen a jelenleg 10. helyen álló piros-kékek hazai pályán nem adják könnyen magukat.

A Vasas Pasaréten olyannyira kemény dió, hogy mind a négy győzelmét otthon szerezte, és nem is akárkikkel szemben. A PINKK és a BEAC ellen azért lehetett rá számítani, hogy Földi Attila együttese otthon tartja a bajnoki pontokat, de a PEAC és a Győr legyőzése már bravúr kategória. Ahhoz, hogy ne jussunk az előbb felsorolt csapatok sorsára, a PINKK elleni mérkőzésünkön tapasztalthoz hasonló agresszivitást kell bemutatnunk – vélekedett Tursics Krisztián vezetőedző, aki szerint a védekezésünk stabilitása fogja meghatározni az összecsapást. Hazai pályáján minél kevesebb pontot kell tartanunk a Vasast – tette hozzá.

A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik. A Pasaréti Sportcentrumból nem tud élőképet sugározni a MindiGO Sport, de terveink szerint a mérkőzés felvétele már vasárnap este felkerül a YouTube csatornánkra, hogy minél hamarabb megnézhessék, akik nem tudnak kilátogatni a Vasas Akadémia termébe.

Vasas Akadémia – NKE-FCSM Csata

Pasaréti Sportcentrum, vasárnap 18:00

V.: Csabai-Kaskötő Brigitta, Vida József, Oláh Márk (Nagy János)

Leave a Reply