
Idő kérdése volt, hogy mikor törjük fel a BEAC védekezését
A vártnál talán nehezebben gyűjtöttük be a győzelmet a Gabányiban, amiben komoly szerepe volt a Balogh Judit által megálmodott speciális védekezésnek is. Szóba került a Hepp-kupa is, valamint szembesítettük vezetőedzőnket Magyar Bianka nyilatkozatával. Krisztián elemez.
A BEAC nem választott túl szokványos taktikát a mérkőzésre, hiszen az úgynevezett push és under-rel próbálták kivédeni a 2-2-inket – fogalmazott Tursics Krisztián.
Ennek lényege, hogy tulajdonképpen feladták a kinti dobóinkat az elzárásoknál és a belső területek védésére koncentráltak, ahol domináns játékosokkal rendelkezünk. Ugyanakkor jól dobó csapat is vagyunk, tehát ez a védekezési forma elég kétélű – magyarázta vezetőedzőnk.
Ha bedobjuk az első néhány távoli kísérletünket, akár az elején nagyobb előnyre tehettünk volna szert, ha viszont kiperdülnek a dobások, akkor elbizonytalanodunk, ellenfelünk pedig erőt merít ebből és továbbra is a festékre helyezheti a védekezésének hangsúlyát – vázolta Krisztián a BEAC védekezése elleni lehetséges forgatókönyveket.
A második félidőben megérkeztek a külső gólok
Ezt a taktikát Balogh Judit tanítványai kiválóan betartották és játszották, mi pedig pontatlanul tüzeltünk az elején. Ellenfelünk extra kosarakat is szerzett, amitől vérszemet kapott és megérezte az esélyt – folytatta.
A BEAC által alkalmazott védekezési forma ellen nehéz támadólepattanót szedni (hiszen pozíciós előnybe kerülve a kizárásokra fókuszálnak), nekünk pedig az MKOSZ statisztikája szerint mindössze egyetlen egyet sikerült összekaparnunk. Ugyanakkor nem is helyeznek túl nagy nyomást a labdás játékosra, ez pedig egészen kiváló mutatót, öt eladott labdát jelentett – fogalmazott vezetőedzőnk.

Idő kérdése volt, hogy mikor tudunk külső gólokat szerezni, ez az idő pedig a harmadik-negyedik negyedben jött el. A félidőben 6/18-as triplamutatóval álltunk, ez a mérkőzés végére 40 százalékig kúszott fel – emlékeztetett Krisztián –, ami jónak számít és hozzájárult a két számjegyű különbséggel aratott győzelmünkhöz.
Brutális hétvégén van túl Hepp-kupás csapatunk
Vezetőedzőnk megemlékezett B-csoportos együttesünk Hepp-kupa ezüstérméről is. Véleménye szerint brutális hétvégét zárt a csapat, amelynek Gyöngyösi Jankát és Boros Júliát is nélkülöznie kellett. Az elődöntőben a 100 százalékos BKG ellen nyertünk végig vezetve, az Ajka ellen pedig egylabdás meccset játszottak, ami hosszabbításba torkollott.
Nem is azt kell nézni, hogy a második helyen végeztünk, hanem hogy a fiatalok mekkorát küzdöttek a mérkőzéseken és mennyit tanultak a Négyes Döntőn – hangsúlyozta Krisztián.
Összességében igen pozitív hétvégét zártunk – tette hozzá.
Komoly kihívást jelent a TFSE újbóli legyőzése
Felnőtt csapatunk számára péntek este jön a következő próbatétel, a kiváló erőt képviselő és remek formában érkező TFSE-MTK lesz az ellenfél. Krisztián kiemelte, hogy az egész hetet rá kell szánnunk a felkészülésre és új taktikai húzásokkal is elő kell rukkolnunk, hogy ismét legyőzhessük az újonc együttest.
Vezetőedzőnket Magyar Bianka, a TFSE vezetőedzőjének legutóbbi nyilatkozatával is szembesítettük, amelyben Bianka kijelentette: győzni jönnek a Ludovikára. Krisztián mosolyogva kérdezett vissza: „Melyik csapat nem szeretne megverni bennünket?”
Teljesen normális reakcióról van szó, hiszen aki a sportban él és nevelkedett, az nyerni szeretne, ha pályára lép, de én is szeretnék győzni, ha ez nem probléma – mondta, szintén nagy mosoly kíséretében.