Jókor jött a TFSE elleni vereség

Vezetőedzőnk természetesen nem lehetett elégedett a TFSE ellen mutatott játékkal, ugyanakkor úgy érzi, jó időzítéssel jött a visszajelzés a csapat számára, hogy nem minden működik úgy, ahogy kellene. Krisztián elemez.

Komoly probléma, hogy a játékosok sok esetben nem vállalják fel az egyéni felelősségüket, hogy kivédjük az ellenfelek támadásait – utalt vissza vezetőedzőnk a korábbi mérkőzéseken tapasztaltakra a TFSE-MTK találkozó kielemzésekor. Mint mondta, a lányok nem tudták megvalósítani a scoutingon és a taktikai megbeszéléseken elhangzottakat, ezzel pedig nem lehetünk elégedettek.

Emellett nem támadtunk kiválóan, Krisztián a közepes jelzőt aggatta a TFSE térfelén látottakra, ugyanakkor szerinte szimplán egy elég magas szintű védekezéssel meglehetett volna a találkozó.

Nem nyerhet meg a csapat minden szoros végjátékot

Vezetőedzőnk szerint a jó egy-egy védekezés elsősorban mentalitás, hozzáállás, koncentráció kérdése. Ez az utóbbi időben hiányzik, így meg kell találni az okokat az elkövetkező időszakban.

A hazai pályán kapott 84 pont értelemszerűen sok, ezt csak kiváló támadójátékkal és dobóteljesítménnyel lehet ellensúlyozni, azaz erre a védekezésre nem lehet alapozni a jövőben – fogalmazott.

Nyilván egy vereség sem jön jókor, de erre a múlt hetire akár mégis mondhatjuk, hogy jól időzített, hiszen a játékosok ráeszmélhettek: nem tudunk minden egylabdás meccset behúzni, azaz amikor lehet, el kell kerülni a szoros végjátékokat – elmélkedett vezetőedzőnk, majd hozzátette, kijózanító információt kaptunk a TFSE-től, amely megmutatta, hogy nem minden jó, amit csinálunk, bizonyos dolgokon változtatni kell.

Meg kell találni a vereség összetevőit

Már a BEAC, a Vasas és a ZTE ellen sem volt minden tökéletes, de a hibák a pénteki, TFSE elleni mérkőzésen csúcsosodtak ki. Mindegyik meccsen versenyben voltak az ellenfelek, nem tudtuk őket leszakítani, most pedig nyerni sem sikerült – mondta.

Nem működött az egy-egy védekezésünk (Fotó: Szilágyi Dénes)

Megállapította: ki lehet kapni, de meg kell találni azokat az összetevőket, amikből tanulhatunk, hogy ne jöjjenek elő ugyanezek a problémák a rájátszásban is.

A TFSE 4-gyel megnyerte a lepattanó párharcot, de az első félidőben dupla annyi lepattanót szedtek, mint mi. Krisztián szerint ez a szegmens sem tehetség, hanem inkább figyelem és hozzáállás kérdése. A második-harmadik szándékból szerzett kosarak pedig sokat számítottak a végén.

Nincs pánikhangulat a csapat körül, saját magunkra figyelünk

A pénteki vereség ellenére Krisztián kiemelte: irreálisan erőn felül teljesít eddig a csapat, és továbbra is az első 6-ba kerülés a cél, de az egész alapszakaszban a második-harmadik helyen állunk. Ezzel a rotációval és átlagéletkorral ebből nem nagyon lehetne kihozni – vélekedett.

Két és fél hetes szünetet kezdtünk meg a bajnokságban. Nem kevés munka vár a lányokra, de végre van időnk regenerálódni és saját magunkkal foglalkozni. Fel kell készülnünk a hátralévő öt mérkőzésünkre és aztán a rájátszásra – avatott be minket Krisztián az előttünk álló munkába.

Ez lesz a szezon érdemi része, készen kell állnunk, amikor elkezdődik – hangsúlyozta vezetőedzőnk.

Leave a Reply