Jön a kupadöntő

Csütörtök este a Szekszárd ellen lépünk pályára a Magyar Kupa pécsi nyolcas döntőjében. Nem mi vagyunk az esélyesek, így teher nélkül játszhatunk a bajnokság egyik topcsapatával.

Szerda délután Pécs felé veszi az irányt csapatunk, hiszen csütörtökön rajtol a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban a Killik László K&H Magyar Kupa nyolcas döntője. A tavalyi, győri seregszemléhez hasonlóan idén is az Atomerőmű KSC Szekszárdot sodorta szembe velünk a sorsolás. A sportcsarnokról kellemes emlékeink vannak, hiszen az alapszakaszban győztünk a PEAC-Pécs pályáján, ellenfelünkről viszont még élénken él bennünk a nem egész két héttel ezelőtti szekszárdi találkozó.

Tursics Krisztián szerint mind a tolnai, mind a Győr elleni mérkőzésen látottakhoz képest javulnunk kell. Kisebb hullámvölgybe került a csapat, megfelelő energiaszint nélkül, rosszul kosárlabdáztunk, de már a következő feladatra, a KSC elleni kupanegyeddöntőre fókuszálunk. Nagyon fontos, hogy legyen tartásunk és viszont lássam a héten gyakorolt elemeket a pályán – fogalmazott vezetőedzőnk. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy nagy dolog a klub második A-csoportos évében is ott lehetünk a kupadöntőn.

Mivel a klub nem fogalmazott meg konkrét célokat a Magyar Kupában, így a lányok teher nélkül, felszabadultan léphetnek pályára Pécsett, amiből remélhetőleg közönségszórakoztató tévés mérkőzés kerekedik ki.

Információk Szurkolóink számára
  • A napijegy ára 1000 forint, mely online és a helyszínen is megvásárolható és az adott nap összes mérkőzésére érvényes.
  • Kérjük, hogy Szurkolóink kizárólag a C-szektorba vásároljanak belépőt! Egyrészt ezt a szektort alakítják ki részünkre a szervezők (a Sopron Baskettel egyetemben), másrészt együtt nézve a mérkőzést, hangosabban szól a Hajrá, Csata!
  • A szurkolók csak a pályarendszabályokban megjelenített méretű zászlókat vihetik be a csarnokba. A zászlók tartalma csak pozitív szurkolói üzeneteket tartalmazhat.
  • A szurkolói jogsértéseket a szervezők kamerával rögzítik és a mérkőzést követően, minden esetben a rendőrséggel közösen mérlegelve eljárást indítanak. A pályára szigorúan tilos bármit bedobni, vagy a szurkolóktól elzárt helyre belépni. Amennyiben erre sor kerül, a mérkőzést követően, a kamerafelvételek alapján végrehajthatják az azonosítást.
  • A szurkolói szabálysértések miatt a szövetség a csapatok ellen az objektív felelősség elve alapján fegyelmi eljárást indít. Szurkolóink együttműködését előre is köszönjük.
  • A kupadöntő weboldala itt érhető el.

Szeretettel várunk mindenkit, reméljük, hogy a nagy távolság és a csütörtök esti időpont ellenére sokan kísérik el a lányokat Pécsre. Hajrá, Csata!

Leave a Reply