Húsz percig tartottuk a lépést a Szekszárddal

Kiváló első félidő után a harmadik negyedben állva hagyott bennünket az Atomerőmű KSC Szekszárd. 85-65-ös győzelmükkel a tolnaiak jutottak tovább a Killik László Női K&H Magyar Kupa elődöntőjébe.

Azzal a tudattal futhattunk ki a pécsi parkettára, hogy győzelem esetén a ZTE NKK vár minket az elődöntőben. Nálunk Gustafson helyett Radócz kezdett, szekszárdi oldalon pedig lehetőséget kapott az első ötösben a nemrég ellenünk 18 pontot szerző Miklós Melinda.

Lelik kosarával, bátran kezdtük a találkozót, magyar válogatott kulcsemberünk azonban hamar faultgondokba került. A kényszerből átalakított rotációt ugyanakkor sokáig nem éreztük meg. 5-2-re, majd 11-6-ra is vezettünk és úgy tűnt, felszívták magukat a lányok a kupahétvégére. 11-11 után egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kialakítani, végül 20-19-re megnyertük az első negyedet.

Studer Ágnes és Horváth Betti kosárváltása nyitotta a második felvonást, majd Cannon is betalált, négypontos előnyre szert téve. Hiába dobtunk jól, a Szekszárd minden találatunkra válaszolt, így nem tudtunk egy-két labdánál nagyobb előnyt kialakítani. A 18. percben a négy személyivel játszó Lelik hármasával 41-34-re léptünk meg, a hajrá viszont a tolnaiaké lett, akik Studer hármasával 45-44-re zárkóztak a félidőre.

Joggal reméltük, hogy ezt a kiváló támadójátékot fenn tudjuk tartani a második félidőben is, de sajnos a Szekszárd óriási szintet lépett védekezésben. 49-49-nél még egál volt a két csapat között, aztán mire feleszméltünk, már 49-69 állt a táblán. Elfogytak a jó megoldások támadásban és a lepattanókat sem tudtuk begyűjteni. A Szekszárd a harmadik negyed végére eldöntötte, melyik csapat játszhat az érmekért. Az utolsó tíz perc már nem osztott-nem szorzott, pályára kerültek a fiatalok és Bálint Rékáék megtartották a húszpontos előnyüket.

NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd 65-85 (20-19, 25-25, 4-25, 16-16)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 800 néző. V.: Földházi, Praksch, dr. Mészáros (Téczely)

NKE-FCSM Csata: Horváth B. 11/9, Lelik 9/3, Friskovec 13/9, Radócz 6/6, Cannon 17. Csere: Gustafson 5, Mányoky R. 4, Angyal B., Boros J., Krasovec.

Az AKSC Szekszárd legjobb dobói: Ruzicková 18, Dojkic 18/3, Studer Á. 12/6, Krnjic 10.

Tursics Krisztián: Volt egy két mérkőzésből álló hullámvölgyünk, ami várható volt egy ilyen fiatal  együttesnél. Meg kell emelnem a kalapom a csapatom előtt, mert küzdött és egy félidőn keresztül kiválóan kosárlabdázott. Várható volt, hogy ilyen rotációs lehetőségekkel nem bírjuk végig a Szekszárd által diktált iramot és a nyomást, ráadásul ellenfelünk hússzal több lepattanót szedett le. Jó mérkőzés volt, hogy felkészüljünk a rájátszásra. További sok sikert a Szekszárdnak a kupára.

Horváth Bernadett: A két rosszul sikerült meccsünk után most büszke vagok a csapat első félidei játékáért. A második félidőben sajnos bent maradtunk az öltözőben és nem tudtuk ugyanazt a szintet hozni, amiért csalódott vagyok. Ugyanakkor küzdöttünk negyven percen keresztül, és ez pozitív.

Emma Cannon: Kiválóan kezdtük a mérkőzést, sok energiával, támadásban-védekezésben jó teljesítményt nyújtottunk. A második félidőben sajnos nem tudtuk meccsben maradni a Szekszárddal.

Címlapfotó: MKOSZ/Rébay Viktor

A Sopron Basket nyerte a Magyar Kupát

A Killik László Női K&H Magyar Kupa elődöntőibe a TFSE-MTK, a Sopron Basket, a ZTE NKK és az Atomerőmű KSC Szekszárd jutott. A soproni és a szekszárdi lányok harcolták ki a döntőbe kerülést, ahol pontszegény mérkőzésen 54-42-re a Sopron Basket nyert, és védte meg tavaly megszerzett Magyar Kupa elsőségét, fennállása során 9. alkalommal elhódítva a trófeát. A bronzérmeket a ZTE NKK játékosainak nyakába akasztották. 

Leave a Reply