
Tursics Krisztián: A munkában rejlik az erőnk
Nagy csatát nyertek meg a Csatás lányok a Győr ellen. Az előzetesen a miénknél erősebbnek titulált zöld-fehérek ellen szinte végig vezetve gyűjtöttük be a hatodik győzelmet. Vezetőedzőnk ezért és a hosszabb szünet miatt sem várta nyugodtan az összecsapást. Krisztián elemez.
Mit jelent a csapatnak a Győr elleni siker? – tettük fel a kérdést edzőnknek. Tursics Krisztián elmondta: fájó pont számára a Cegléd elleni hazai vereség, a szerdai győzelemmel viszont ezt valamelyest kompenzáltuk, ami később még jól jöhet. Elégedettnek kell lennünk az eddigi eredményekkel – mondta.
Krisztián szerint az Uni Győr budapesti veresége ellenére ugyanúgy top 4-es csapat, ami tovább emeli a siker fényét. Ráadásul egy ilyen kiváló csapat ellen tudtunk helyenként kifejezetten jó játékot nyújtani.
Krisztián azt is elárulta: félt ettől a meccstől, mert régóta nem léptünk pályára és kérdéses volt, hogyan tudjuk felvenni a fonalat. Két győztes meccsel a lábunkban jött a válogatott szünet, de szerencsére jól sikerült a visszatérés.
Centereink kiváló teljesítményt tettek le az asztalra
Az első félidőben faultproblémák nehezítették centereink játékát. Ilyen előfordul, erre fel kell készülnünk és legközelebb ugyanígy kell reagálni, mint most – emelte ki. A második félidőben magasembereink okosan kosárlabdáztak és egész a végjátékig mindenki rendelkezésre állhatott.
Ráadásul mindhárom pályára lépő centerünk remekül játszott. Batabe 6 gólpasszt osztott ki, 14 lepattanót szedett le, rengeteget dolgozott a palánk alatt. Hegedűs Janka eddigi legjobb meccsét játszotta nálunk, támadásban extrát tett hozzá a csapathoz, Keyona pedig 22 ponttal zárt. Azokat is ki kell emelni, akik statisztikában most nem, játékban viszont annál többet tettek hozzá a győzelemhez. Ezért vagyunk igazi csapat, nem pedig szupersztárok gyülekezete. A munkában rejlik az erőnk – értékelt.
Védekezésben és lepattanózásban is előreléptünk
A Győr nem az első élcsapat volt, amelyet 70 pont alatt tartottunk. Krisztián szerint jól láthatóan magasabb szinten védekezik az idei csapat a tavalyinál. Szerinte ez nem a játékoskeret átalakulásának, hanem inkább az elvégzett munkának és a fejlődésnek köszönhető. Tavaly is jó szerkezetünk és jó játékosaink voltak, idén viszont egyéni és csapatvédekezésben is előrébb léptek a játékosok – mondta.

Hasonló a helyzet a lepattanózással, szerdán 42-30-ra nyertük meg a lecsorgó labdákért folytatott küzdelmet. Vezetőedzőnk úgy gondolja: csak a szezon végén, még több mérkőzésen lesz értelme összehasonlítani a tavalyi és a mostani szezon statisztikáit. Természetesen a szakmai stáb azon dolgozik, hogy még több meccsen gyűjtsük mi a több pattanót.
A Szekszárd ellen újabb derbi következik
Szerdán jön az újabb rangadó, a Szekszárd lép pályára a Ludovika Arénában. Krisztián nem rontja el a siker receptjét és ugyanúgy szeretne készülni, mint a Győr ellen. Megvan a ciklusunk, hogy melyik nap mit csinálunk, hogyan készülünk fel az ellenfélből – fogalmazott.
Vezetőedzőnk szerint a Szekszárd a bajnokság egyik legerősebb csapata, amely minden posztra két minőségi játékossal rendelkezik. Ennek ellenére a csapat várja már az újabb Európa Kupa-résztvevő csapat elleni próbatételt.
A Ludovika-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd mérkőzés szerdán 16 órakor kezdődik.