A Városmajorban folytatódik a TFSE elleni párharc

Szerda este jön a rájátszás második körének visszavágója. A TFSE-MTK otthonában csak egy győzelemmel tarthatnánk meg esélyünket az ötödik-hatodik hely megszerzésére.

Győzelem esetén következik a szombat délutáni harmadik, ki-ki meccs, vereség esetén pedig elbúcsúzhatunk az Európa Kupa-helyektől, és a 7-8. pozíciókért játszhatunk a szezon végén – röviden ez a tétje a szerda esti, városmajori összecsapásnak. Ha valaki múlt szombaton a mi részvételünkkel nézett először kosárlabda mérkőzést, nem biztos, hogy a játékunkat látva beleszeretett a sportágba. Ne szépítsük, nagyon rosszul jött ki a lépés. Szerencsére a párharc két győzelemig tart, így ott a lehetőség az állás megfordítására. Ehhez azonban védekezésben és támadásban is jelentősen javulnunk kellene. A hiányzók közül ellenfelünk centere, Alisia Jenkins jó eséllyel visszatérhet a pályára.

Vezetőedzőnket nem lepte meg az első meccs alapján, hogy ellenfelünk Alisia és Chanise Jenkins hiányában sem jött ki feltartott kézzel a pályára. Ilyenkor mindenki kettőzött motivációval játszik, hogy bizonyítsa helyét a csapatban, ráadásul mi is segítettünk nekik kibontakozni a puha védekezésünkkel – értékelt Tursics Krisztián. Mint mondta, teljes fordulatra van szükség a szombati meccshez képest, hiszen védekezésben és támadásban is bőven akadtak hibák. Nem értünk ki a dobókra védekezésben, mi pedig a szezon talán legrosszabb dobóteljesítményét nyújtottuk. Ennél csak jobb lehet a szerdai mérkőzés – fogalmazott.

A TFSE-MTK elleni idegenbeli találkozót a MindigTV Go Sport csatornáján lehet élőképpel és kommentátorhanggal követni, emellett ajánljuk az MKOSZ statisztikai rendszerét és YouTube csatornánkat, ahol felvételről visszanézhető lesz a mérkőzés.

TFSE-MTK – Ludovika-FCSM Csata

MTK Kosárlabda Csarnok, szerda 19:00

V.: Cziffra Csaba, Szilágyi Bálint, Varga-Záray Katalin (Gorka Szabolcs)

Leave a Reply