Az utolsó csata következik

Szerdán délután még egyszer összeméri erejét csapatunk a Vasas Akadémiával. A hazai mérkőzés tétje az ötödik hely.

Szombaton kiharcoltuk a harmadik, döntő meccset a Vasas ellen, ráadásul tettük ezt biztató, okos játékkal. Győzelmünkkel megint él a pályaelőny, ismét itt az esély, hogy megverjük riválisunkat az ötödik helyért folyó párharcban. Ilyen viszontagságokkal teli szezon végén ez nagyon szép eredmény lenne a harmadik A-csoportos évünkben. Hogy mekkorát lépett előre a csapat a múlt szerdai meccshez képest, jól mutatja: 93-mal szemben szombaton mindössze 59 pontot kaptunk. Igaz, hogy bőven van még min csiszolni (emlékezzünk csak, hogy 20 támadólepattanót tudott elhozni a Vasas), de a lányok megértették, hogy csak 40 percig tartó koncentrációval lehet legyőzni egy ilyen kemény ellenfelet.

A második félidei játékot szeretném látni szerdán az egész mérkőzésen, hogy jó esélyünk legyen nyerni – szögezte le vezetőedzőnk. Tursics Krisztián emlékeztetett: a Vasas Pasaréten is ledolgozta a hátrány felét. Volt egy lefagyásunk, így egy sima mérkőzésből megint ott volt a lehetősége ellenfelünknek, hogy egészen szoros végjátékot csikarjon ki – mondta. Ha nem lesz ilyen rövidzárlat a játékunkban, akkor nyerhetünk, de ha megint túl korán hisszük el, hogy vége a találkozónak, akkor komoly problémáink lesznek – összegzett vezetőedzőnk, aki nagyon kemény mérkőzést vár.

A harmadik, döntő csatát is zárt kapuk mögött rendezzük. Megtekintési lehetőség a MindigTV GO Sport csatornáján lesz, emellett az MKOSZ honlapján is követhető a meccs alakulása, a felvételt pedig ezúttal is közzétesszük a YouTube csatornánkon.

Ludovika-FCSM Csata – Vasas Akadémia

Ludovika Aréna, szerda 16:00

V.: Kapitány Gellért, Kovács Nimród, Varga-Záray Katalin (Téczely Tamás)

Leave a Reply