Ötödik helyen végeztünk!

Ez sem volt könnyebb, mint az előző kettő, de izgalmas végjátékban mi kerekedtünk felül a Vasas elleni párharcban. Győzelmünkkel megszereztük a bajnoki kiírás ötödik helyét.

Az elmúlt két meccs forgatókönyvének bizonyos elemei a szerdai, döntő összecsapáson is megjelentek. Ezúttal is sikerült nagyobb előnyt építeni, de rögtön a meccs elején. 10-7-ig tudta tartani a lépést a Vasas, aztán gyorsan elléptünk Madár Eszteréktől. Nyolc perc játék után 16-8 állt a táblán, az első negyed végére pedig 24-8-ra húztunk el. A simának tűnő első felvonás után az lett a második is – csak éppen nem úgy, ahogy szerettük volna. A 14. perc végén egyetlen árva James-büntető állt a nevünk mellett, igaz, ekkor még ellenfelünk is szenvedett a pontgyártással. A negyed nagyobbik része vészes kosárszegénységben telt, de a hajrát meghúzták Fraserék, és 10-1-re nyerték az utolsó három percet, így 3 pontosra olvadt az előnyünk a nagyszünetre.

A fordulás után egyetlen pontra jött fel a Vasas, a 23. percben Zempare, majd Lelik hármasaival jutottunk némi levegőhöz. A túloldalon Fraser, nálunk Zempare és James bontakozott ki leginkább. Szépséghiba, hogy ghánai-amerikai centerünk faultproblémák miatt a szükségesnél több időt töltött a padon. Mányoky triplájával és Zempare kosarával tudtunk nagyobb előnyt (49-39) kiharcolni, de a korábbi meccsekről pontosan tudtuk, hogy a piros-kékek ellen egy húszpontos előny sem lehet életbiztosítás. Végül 11 pontos fórral várhattuk a záró játékrészt. A 35. percben jött a Vasas következő felzárkózási kísérlete. 58-54-nél Smailbegovic vágott be egy hármast, de a vendég kispad nem sokáig maradhatott harsány. Horváth Betti két triplával hűtötte le a kedélyeket. 64-61-nél Papp dobott az egyenlítésért, de elrontotta, az ellentámadásból pedig James növelte az előnyünket. Papp egyszer még egy labdányira felhozta csapatát (69-67), de innen a Vasasnak már nem volt támadása az egyenlítésért vagy a fordításért.

Győzelmünkkel az előkelő ötödik helyet szereztük meg a koronavírus viszontagságaival megfűszerezett 2020/2021-es bajnoki kiírásban.

Ludovika-FCSM Csata – Vasas Akadémia 75-67 (24-8, 6-19, 25-17, 20-23)
A párharc végeredménye: 2-1

Ludovika Aréna, v.: Kapitány, Kovács N., Varga-Záray (Téczely)

Ludovika-FCSM Csata: Böröndy V. 2, Lelik 18/6, Mányoky R. 5/3, James 19/6, Zempare 21/6. Csere: Horváth B. 6/6, Hegedűs 4, Toman P.

A Vasas Akadémia legjobb dobói: Fraser 26, Bach 11/3, Papp K. 10/6

A mérkőzés statisztikája itt érhető el.

Tursics Krisztián: Nem szeretnék külön erről a mérkőzésről beszélni, talán csak annyit, hogy nagy előnyt szedtünk össze, de megint egylabdás meccs kerekedett. Büszke vagyok rá, hogy két olyan budapesti csapat játszott az 5. helyért, ahol utánpótlás játékosok nevelése folyik. A három meccs alapján megérdemeltük a győzelmet, de a gratuláció jár a Vasasnak is. Nehéz volt a szezon, hiszen 4 mérkőzésen tudtunk csupán teljes csapattal kiállni.

Lelik Réka: Az ötödik hely mellett a presztízs miatt is fontos volt ez a mai mérkőzés. Az győzött ma, aki nagyobbat tudott küzdeni a pályán. Az egész párharc nagyon nagy harcot hozott.

Leave a Reply