A Ceglédet is legyőztük

Mi maradtunk frissebbek a negyedik negyedre, így legyőztük a meccs jelentős részében egyébként vezető Ceglédet.

Nehezen indult a mérkőzés, mindkét csapaton érződött az alapozás okozta tompaság. A ceglédiek voltak kezdeményezőbbek, el is vitték az első negyedet 19-14-re. A második játékrészben is őrizték előnyüket a kék-sárgák, a 15. percben például 31-23 volt a javukra. Nehezen találtuk a ritmust, sok ki nem kényszerített hiba fűszerezte a játékunkat. A 8. percben utolértük ellenfelünket, de a félidőre ismét a CEKK mehetett előnnyel.

A fordulás után többször is megközelítettük a Ceglédet, a vezetést azonban csak közvetlenül a negyed végét jelző dudaszó előtt közvetlenül vehettük át Balogh Liza hármasával. Az utolsó tíz percre aztán elkészült erejével a 24 órával korábban is meccset játszó Cegléd. Egyetlen mezőnykosarat szereztek Szabó Fanni révén, és a vendégek védekezése sem volt már olyan éles, mint az előző 30 percben. Ezt kihasználva végül meggyőzőnek tűnő, 15 pontos győzelmet arattunk, a különbség azonban nem tükrözi a játék képét: a 40-ből 21 percet hátrányban kosárlabdáztunk.

Folytatás jövő szombaton a Vasas ellen. A mérkőzés 15 órakor kezdődik a Pasaréti Sportcentrumban, és jó hír, hogy védettség igazolásával ingyenesen megtekinthető lesz.

Ludovika-FCSM Csata – VBW CEKK Cegléd 69-54 (14-19, 21-18, 16-13, 18-4)

Ludovika Aréna, 50 néző. V.: Minár, Varga-Záray, Szilágyi.

Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 11/9, Lelik 12/3, Gyöngyösi 2, Zele 8, Carey 17/3. Csere: Simon 8, Balogh L. 3/3, Hegedűs 6/3, Böröndy V. 4, Angyal N.

A VBW CEKK Cegléd legjobb dobói: Szabó Fa. 10/6, Baugh 9. 

Stasha Carey: Kicsit lassan kezdtünk és nehezen találtuk meg a ritmust. Az elmúlt napokban kemény edzéseket végeztünk, ami látszott rajtunk a pályán is. Amikor a védekezésünk feljavult, akkor összeállt a támadójátékunk is, hiszen kiváló támadójátékosaink vannak. Erős, kemény csapat ellen játszottunk, megtettük a következő lépést az útunkon.

Tursics Krisztián: Az alapozás végén járunk. Fáradtak a lábak és láthatóan nem mozogtunk jól. Ez normális. Voltak viszont megint olyan hibáink, amik nem férnek bele – gondolok itt az eladott, elpasszolt labdákra, elrontott könnyű és második esély helyzetek. Turelmesebben kellene játszanunk, főleg úgy, hogy fáradtak vagyunk. Teljesen normális, hogy nem dobtunk extrán, de az utolsó két hétben finomítani kell a játékunkat, hiszen közel a célegyenes az Európa Kupa előtt.

Leave a Reply