
Kettős győzelemmel jutottunk a főtáblára!
A svédországi visszavágót is megnyerte csapatunk, amely így összesítésben is jobbnak bizonyult az A3 Basket Umeå-nál és bejutott az Európa Kupa csoportkörébe.
Első nemzetközi mérkőzésünknek a szállodánktól alig öt perc autóútra lévő Vatten Energi Arena adott otthont. A hatvanas években épült sportcsarnokot finoman szólva sem fűtötték túl, a találkozóra pedig meglehetősen mérsékelt volt az érdeklődés.
Hárompontos akciókkal kezdtük a mérkőzést, de a jó dobásokat nem kísérte eredményes védekezés. Négy perc alatt 19 pontot szereztek a svédek, és léptek el 19-11-re. A jelentős hátrányból induló Umeå érezhetően meg akarta nyomni az elejét. A hetedik percben találtunk rá a ritmusunkra, fel is jöttünk 22-19-ig. Az első negyed hajrájában Lelik ütötte be a második és a harmadik személyijét. Az Umeå 29-25-re vezetett tíz perc után. A második játékrész 6 újabb svéd ponttal, és Tursics Krisztián időkérésével kezdődött. Carey pontjainak és néhány jó védekezésnek köszönhetően 35-31-re, majd Simon két kosarával 37-36-ra zárkóztunk. Az utolsó percben büntetőkből növelte előnyét az A3 Basket, 44-38 lett a félidő.
Degbeon és Carey kosárváltásával indult a harmadik felvonás, majd Lelik egy nagyon szigorúnak tűnő ítélettel a kipontozódás szélén találta magát. 49-40-nél Horváth Betti és Simon Zsófi dobott nagyon fontos hárompontost, Böröndy Vivi betörésből szerzett gólja pedig egyetlen pontra hozta fel a Csatát. Elfogytak a svéd kosarak, a négyperces hazai gólcsendet kihasználva 55-51-re átvettük a vezetést! 56-57-es állásról kezdődött a negyedik etap – 6 svéd ponttal. Page-t nem tudtuk tartani, vezérletével a 34. percben 67-59-re húzott el az Umeå, ekkor jött egy lélekmelengető távoli Horváth kezéből. 71-63-nál, a 35. percben hallatta magát először a svéd közönség. A 36. perc végére 71-70-ig jöttünk fel. Innen már nem is hagytuk komoly előnyt kialakítani az egyre inkább kinyíló hazaiakat. Sőt, a hajrában előztünk egyet, és 81-79-re a visszavágót is behúztuk! 158-141-es összesítéssel bejutottunk az Európa Kupa csoportkörébe!
A3 Basket Umeå – Ludovika-FCSM Csata 79-81 (29-25, 15-13, 12-19, 23-25)
Umeå, Energi Arena, 100 néző. V.: Uuehendrik (észt), Bejat, Sand (norvégok). Ell.: Brixen (dán)
Az A3 Basket Umeå legjobb dobói: Page 26/3, Brown 13, Degbeon 13, Louka 10/6
Ludovika-FCSM Csata:Horváth B. 9/6, Lelik 11/3, Simon Zs. 14/12, Zele 9/3, Carey 19/3. Csere: Böröndy V. 11/3, Hegedűs 8, Balogh L., Gyöngyösi, Angyal N.
Stasha Carey: Még új vagyok itt, csak keresem önmagam. A csapat nagy része régóta együtt játszik, nekem pedig még sok tanulnivalóm van. A csapattársak segítségével nagy győzelmet arattunk.
Tursics Krisztián: Elképesztő egy hetet zártunk, hat nap alatt három mérkőzést játszottunk, ami nem volt egyszerű, főleg egy ilyen fiatal csapatnak. Nagyon jól vettük az akadályokat, meg tudtunk újulni. Ezúttal nem játszottunk jól, nem kezdtük jól a mérkőzést, főként a védekezést tekintve, mert sok könnyű gólt kaptunk, de átlendültünk ezen. Nagy fegyvertény, hogy idegenben is képesek voltunk kontrollálni a találkozót, és ami a legfontosabb, meg tudtuk nyerni.