A TFSE elleni tévés derbivel tér vissza a bajnokság

Két szabad hétvége után ismét bajnoki mérkőzést rendezünk. Vasárnap este a TFSE-MTK látogat a Ludovika Arénába. A járványügyi szabályok mellett a találkozó ingyenesen megtekinthető, ráadásul az M4 Sport+ is műsorára tűzi.

Jó és rossz élmények egyaránt becsúsztak a válogatott szünet előtti napokban. Egyrészt az előző néhány találkozón mutatott jó formánk kicsúcsosodásával a vártnál jóval könnyebben győztük le az ELTE BEAC Újbudát, utána viszont gyenge napot kifogva simán elveszítettük a miskolci csarnokavató Európa Kupa csoportmérkőzést. Azóta főként két válogatott kiválóságunk, Horváth Betti és Lelik Réka nélkül készültünk a következő feladatra. A két, nemzeti csapatban megfordult játékossal szerdán dolgozhatott először a szakmai stáb, így lényegében azóta tudunk teljes figyelemmel a TFSE-MTK elleni mérkőzésre koncentrálni. Ellenfelünk jelenleg a bajnokság 8. helyén áll, és várhatóan a rájátszásra jogosító pozíciók egyikéért lesz harcban az alapszakasz végén.

A vasárnap koraesti mérkőzés ingyenesen megtekinthető, a megváltozott járványügyi szabályok betartásával. Azaz mostantól a védettségi igazolvány megléte mellett nézőinknek maszkot kell viselni a Ludovika Aréna területén. Remélhetőleg nem szegi szurkolóink kedvét a járványhelyzet romlása, és kellő óvatossággal, de kilátogatnak a fővárosi derbire. Aki mégis inkább otthonról buzdítaná a lányokat, az a televízió képernyője előtt megteheti, hiszen az összecsapást műsorára tűzi az M4 Sport+.

Ludovika-FCSM Csata – TFSE-MTK

Ludovika Aréna, vasárnap 18:15

Kapunyitás: 17:15

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Ludovika-FCSM Csata Basketball (@ludovika.fcsm.csata) által megosztott bejegyzés

Leave a Reply