Kozármislenyben köszönünk el az óévtől

Szerda este játsszuk a naptári év utolsó mérkőzését, a még nyeretlen PINKK-nél vendégeskedünk.

Nem mondhatjuk, hogy sikerekben gazdag időszak végén mentek el játékosaink és edzőink a karácsonyi szünetre, hiszen utolsó mérkőzéseinket sérülésektől, betegségektől tizedelve kellett lejátszanunk többnyire olyan riválisokkal, akik ellen teljes csapattal sem mi számítottunk volna esélyesnek. Így viszont még nehezebb dolgunk volt, és ennyi hiányzóval nem csoda, hogy az utolsó öt bajnokinkból csupán egyet nyertünk meg. Ilyen körülmények között talán jót is tett a karácsonyi vacsoránk után beiktatott négynapos szünet, hogy egy kicsit kikapcsolhassanak a játékosok. December 27-én kezdtünk el készülni a PINKK elleni, szerdai bajnokira. Sajnos hiányzók biztosan lesznek most is, hiszen Simon Zsófi műtét után lábadozik és Toman Petra is sérült – nélkülük kellene megoldani ezt a mérkőzést.

Amely csak elsőre tűnik egyszerűnek. A PINKK-Pécsi 424 eddig minden meccsét elveszítve, nyeretlenül áll a tabella legvégén. Tenyér Zsófiáék még októberben álltak a legközelebb győzelemhez: csupán 6 ponttal kaptak ki a Városmajorban a TFSE ellen, majd a következő fordulóban Kozármislenyben szorongatták meg a BEAC-ot. Ezen kívül csak nagy különbségű vereséget szenvedtek, ami november végén a Miljkovic-Frano edzőpáros állásába került. Azóta a Debreceni Eszter-Bekk Zsanett-Kovács Martin trió irányítja a csapatot. Az új edzői stáb négyből négy vereséggel kezdett, de talán elmondható, hogy a PINKK-nek nem a Sopron-Szekszárd-DVTK-Győr négyest kell két vállra fektetni. Reméljük, hogy zsinórban az ötödik nemzetközi kupaszereplő ellen sem terem majd babér a számukra.

PINKK Pécsi 424 – Ludovika-FCSM Csata

Kozármisleny, szerda 18:00

A belépés ingyenes.

TV: MindigTV Go Sport

Leave a Reply