Euroligás csapat érkezik a Ludovika Arénába

Vasárnap este ismét bajnoki mérkőzést játszik csapatunk: a legrangosabb nemzetközi sorozatban szereplő Atomerőmű KSC Szekszárd vendégeskedik Budapesten.

Végéhez ér a karácsony óta tartó erőltetett menet, hiszen a vasárnap esti, Szekszárd elleni mérkőzéssel lezárul az ünnepek óta tartó, heti kétmeccses ritmus: jövő héten már csak egyszer, szombaton lépünk pályára. Két olyan találkozó következik a csapat életében, ahol finoman szólva sem mi számítunk esélyesnek, és alaposan meglepnénk a közvéleményt, ha jelenlegi helyzetünkben szoros meccset játszanánk, vagy esetleg borítanánk a papírformát. Még akkor is, ha az első körben mindkétszer tisztes vereséget szenvedtünk. Szekszárdon például Zele Dorina és Simon Zsófi nélkül is extra dobóformát fogtunk ki az első félidőben, hárompontosainknak köszönhetően mindössze 9 ponttal kaptunk ki a tolnai megyeszékhelyen.

Dorina azóta visszatért, Simon Zsófi viszont még a rehabilitációját tölti, és a legutóbbi mérkőzéseinkre újabb játékosok estek ki a rotációnkból, így a PINKK és a BKG elleni szoros győzelmeket is meg kell becsülnünk. Azt még nem tudjuk, hogy visszatérhet-e valaki, ott lesz viszont a csapatban Horváth Betti és Gyöngyösi Janka. Ketten együtt 11 hárompontost süllyesztettek el a szekszárdi gyűrűben az októberi összecsapáson. Ha meg akarjuk szorongatni a hétről hétre az Euroligában pallérozódó szekszárdiakat, akkor bizony nagy szükség lesz az ő ismételt jó dobóformájukra.

Ludovika-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd

Ludovika Aréna, vasárnap 18:30

Kapunyitás: 17:30

A belépés ingyenes és védettséghez kötött. A Ludovika Arénában kötelező a maszkviselés.

TV: MindigTV Go Sport

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd/Jantner Zsolt

Leave a Reply