Czank Tímea ismét kék-fehérben

Tapasztalt, a Csata DSE-ben nevelkedett irányító érkezik. 

A XI. kerületből teszi át székhelyét a Ludovika Arénába a rutinos mezőnyember, Czank Tímea. Az 1-es és 2-es poszton is otthonosan mozgó, Csata DSE-nevelésű játékos magyar bajnoki címmel és kupagyőzelemmel is büszkélkedhet. Válogatott tapasztalata mellett soproni éveiben pályára lépett a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, az Euroligában; miskolci és győri éveiben pedig az Európa Kupában szerzett értékes rutint, ami már a közelgő EK-selejtezőben is nagy hasznunkra válhat.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Ludovika Csata Basketball (@ludovika.csata) által megosztott bejegyzés

Timi az elmúlt két szezont Újbudán töltötte. A 2021/22-es alapszakaszban átlagban több mint 30 percet töltött a pályán, ezalatt az ELTE BEAC Újbuda második legjobb kosárszerzője volt. Mérkőzésenkénti 10,1 pontja mellé leszedett 4,4 lepattanót és kiosztott ugyanennyi gólpasszt is.

Rutinos játékosunk azt várja, hogy minél több szurkoló előtt, minél fényesebb sikereket érhessen el a Ludovika Csata színeiben.

Timi személyében „saját nevelésű” játékos érkezik a Ludovika Csatába, aki az utánpótlás éveit nálunk töltötte – fogalmazott vezetőedzőnk Czank Tímea átigazolásával kapcsolatban. Tursics Krisztián arra számít, hogy Timo kiváló tavalyi szezonjával és extra tapasztalatával, amit a hosszú profi évei alatt szedett össze, minden szempontból segíteni tudja csapatunkat.

Üdvözlünk újra a Csata kötelékében, Timo!

Leave a Reply