Szoros első félidő után sima vereség Szekszárdon

Bár az első félidő végén döntetlenre álltunk az Euroligára készülő Atomerőmű KSC Szekszárd otthonában, a harmadik negyedben állva hagyott minket a KSC és behúzta a találkozót.

Ezúttal is nélkülöznünk kellett a térdsérüléssel bajlódó Jalelyn Brownt. Kosárszegényen indult az összecsapás, percekig 4-3 állt a táblán. Innen a KSC kezdte el a gólgyártást, és a 6. percre 11-3-as előnyt harcolt ki. Nagyon nehezen találtuk meg az utat a gyűrűig, 8 perc alatt mindössze 7 egységig jutottunk. 18-7-nél, Wallace hármasával átlépte a tízet a szekszárdi előny. A csattanó Wallace dudaszós, kiszorított helyzetből eleresztett hármasához fűződött, így 24-9-re nyerte a Szekszárd az első tíz percet. Fuehring és Szabó hármasával zárkóztunk közelebb, 12 perc elteltével 25-17 volt az állás. Fuehring újabb hármasa után, 27-22-nél Djokic Zeljkonak kellett belenyúlni a meccsbe. A továbbiakban is remekül tartottuk magunkat, és a 20. percben 5 Horváth Betti-ponttal kiegyenlítettünk a nagyszünetre, 38-38-ra álltak a csapatok a félidőben.

Ismét nekünk estek a szekszárdiak a harmadik negyed elején, 11-2-es sorozattal indítottak, amikor Tursics Krisztiánnak időt kellett kérnie a 24. percben. Továbbra is lendületben maradt a Hebard és Vivians vezette KSC, mi pedig ismét lefagytunk a hazaiak térfelén. 7 perc elteltével 60-41-re vezetett a KSC, amikor Toman Dóri hármasával megdupláztuk a negyedben dobott pontjaink számát. A negyed hajrája is a KSC-é volt, Miklós pedig gyilkos hármassal tette fel a koronát a játékrészre a dudaszó pillanatában. Toman Dóri pontjaival indult az utolsó játékrész, ami egy 9-0-ás szép sorozatot kezdett meg. Ha kicsit határozottabbak vagyunk, még tovább is nyújthattuk volna a szériát. 4 perccel a vége előtt még, A 37. percben, Miklós hármasánál, 78-61-nél dőlt el a mérkőzés.

Összességében nem vallottunk szégyent, de két ilyen gyengén sikerült negyeddel nem volt reális esély szoros mérkőzést játszani. Nagyjából ugyanaz történt, mint a múlt héten, a Győr ellen: szoros első félidő után teljes erőbedobásra és agresszivitásra késztettük erősebb ellenfelünket, amely a második félidőben érvényesítette a papírformát.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Ludovika Csata 84-63 (23-9, 15-29, 30-6, 16-19)

Szekszárd, 800 néző. V.: Papp, Söjtöry, Szilágyi (Fekete)

A Szekszárd legjobb dobói: Vivians 18/6, Miklós 17/15, Hebard 16, Wallace 14/6

Ludovika Csata: Horváth B. 16/9, Czank 5, Toman D. 8/6, Jáhni, Fuehring 21/9. Csere: Szabó F. 7/3, Gyöngyösi 2, Barnai 2, Boros B. 2

A mérkőzés statisztikája itt érhető el.

Tursics Krisztián: Euroligás és top Európa-kupás csapatok ellen negyven percig kell koncentrálunk. Edzéseken nem, csak a mérkőzéseken találjuk magunkat szembe ilyen ellenfelekkel, ez a harmadik negyedben ütött vissza, amikor olyan védekezést kaptunk, amiben nem éreztünk magunkat komfortosan. Brown térde az Európa-kupában sérült meg, reméljük, két-három héten belül rendelkezésünkre állhat.

Sam Fuehring: Az agresszívebb, jó dobómutatót produkáló győzött. Büszke vagyok azonban arra, hogy az első félidőben helyt tudtunk állni Szekszárdon. Ez az időszak hasonló volt a Győr elleni találkozóhoz, de tanulnunk kell abból, hogy a nemzetközi kupákban szereplő csapatok ellen nem lehet hibázni, mert könyörtelenül kihasználják.

Címlapfotó: Atomerőmű KSC Szekszárd/Jantner Zsolt

 

Leave a Reply