
Szegedi Róbert: Számomra a jó teljesítmények határozták meg az elmúlt heteket
Fontos fordulókon van túl a csapat az elmúlt hetekben. Bár az áhított bravúrgyőzelem egyelőre nem jött össze, négy sikerrel kezdtük meg az alapszakasz második körét, majd több élcsapattal szoros mérkőzést játszottunk. Erőnléti edzőnkkel, Szegedi Róberttel az elmúlt időszakról és a válogatott szünetről beszélgettünk.
Négy győzelem után három vereséggel mentünk a válogatott szünetre. Személy szerint mit gondolsz az alapszakasz középső periódusáról?
Egyértelműen pozitívan éltem meg ezeket a mérkőzéseket. Előremutató volt a játékunk. Bár a szünet előtti utolsó fordulóban, Sopronban nagyobb arányú vereséget szenvedtünk, de előtte négy fontos győzelmet arattunk és játszottunk két szoros mérkőzést éremesélyes csapatokkal. Szerintem nem a soproni találkozó vagy a három vereség, hanem inkább a győzelmek és a jó teljesítmények határozták meg ezt az időszakot. Ha a szezon végén visszaemlékszem ezekre a hetekre, egyértelműen a felfelé ívelő játék fog eszembe jutni.
Miben változott a csapat az első hónapokhoz képest?
Nemcsak a fizikai állapot és a technikai, taktikai képzettség határozza meg a csapatunkat, hanem a játékosaink egymáshoz való viszonya. A kémia lett sokkal jobb. Igazi családként funkcionálnak a lányok. Nagyon jó a hangulat a pályán és az öltözőben is. Sokszor az apróságok is jelentősen hozzájárulnak, hogy ennyivel jobban kosárlabdázunk, mint ősszel.

Erőnléti edzőként bosszant, hogy több vereséget a végjátékban gyűjtöttünk össze?
Sajnos hetek óta kisebb-nagyobb sérülések nehezíti a munkát, ami miatt sok a kislétszámú edzésünk és a mérkőzéseken sem mindenki bevethető. Ez hatással van a rotációs lehetőségeinkre, és a rövidebb kispadot az ellenfelek ki is tudták használni a végjátékban. Ezek a problémák nem feltétlenül mérkőzésszituációban vagy kontakthelyzetben keletkeztek, hanem inkább a szezon előrehaladtával, a terhelés következtében. Ráadásul az utóbbi hetekben olyan csapatok ellen játszottunk, ahol bővebb a keret, és ez kiütközött. A lányok a szoros vereségek ellenére mindent megtettek, nagyot küzdöttek és csak dicséret illeti azokat, akik pályára tudtak lépni.
A legutóbbi ellenfeleinkkel az alapszakasz első körében jobbára a félidőig tudtuk szorosan tartani az állást, most viszont a harmadik negyedig, sőt, az utolsó percekig is nyitva hagytuk a mérkőzést. Lehet ebből bármilyen következtetést levonni?
Azt gondolom, hogy fejben is sokkal jobban összeálltunk, és fizikálisan is folyamatosan készülünk, rengeteg plusz munkát teszünk bele. Sokat járnak hozzám egyéni képzésre is, ahol olyan képességeken próbálunk meg dolgozni, amiben az adott játékos esetleg le van maradva.

Milyen gyakorlatokról van szó?
Teljesen személyre szabott munkát végzünk ilyenkor. Van olyan játékosunk, aki kisebbet ugrik, mint a többiek, ezért fejleszteni kell a vertikális súlypontemelkedését. Van olyan, akinek az elindulása vagy az első néhány lépése lassabb. Vele a mozdulatgyorsaságot és a sprinttechnikát fejlesztjük. Emellett azért előkerül a labda is ezeken a foglalkozásokon.
Milyen munkát végez a stáb a sérült játékosokkal?
A teljes egészségügyi stáb kiveszi a részét a rehabilitációból. Vásárhelyi-Nagy Ildikó gyógytornász és Parádi Szabolcs sportmasszőr szerepét kell kiemelnem. Folyamatosan dolgoznak a sérült játékosokkal. A célunk, hogy meggyorsítsuk a pályára való visszaintegrálásukat.
Néhány nap pihenő után folytatjuk az edzéseket, a válogatott szünet miatt azonban most február közepéig nem játszunk mérkőzést. Mire fektetjük a hangsúlyt ezekben a hetekben?
Szerencsére sok játékosunk kapott válogatott behívót: a felnőtt, a különböző utánpótlás és a 3×3-as válogatottban is képviseltetjük magunkat. Aki viszont itthon marad, azzal egyénileg is külön foglalkozunk. Az edzések mellett persze fontos lesz rendbe hozni a kisebb-nagyobb bajokat, sérüléseket.
A válogatott meccsek után aztán jön az alapszakasz hajrája. Hova várod a csapatot a 22. forduló végére?
Szerintem a 6. hely abszolút elérhető, és azért fogunk dolgozni, hogy meg is szerezzük ezt a pozíciót.