
Megint csak egy hajszál hiányzott a PEAC legyőzéséhez
Az idegenbeli meccs után hazai pályán is két pontos vereséget szenvedtünk a dobogó felé igyekvő NKA Universitas PEAC-tól.
A PEAC csütörtökön Magyar Kupa negyeddöntőt játszott, mi viszont gyakorlatilag a válogatott szünet óta készülhettünk erre a bajnokira, aminek az alaphangját a vendégek új játékosa, Gwathmey és Barnai Judie kosárváltása adta meg. Gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, hiszen 7-0-ás hazai sorozat után szerzett újra gólt a pécsi csapat. A 7. perc elején már 14-6-ra vezettünk, és Horváth után Fuehring is betalált kintről. 17-6-nál , majd 23-11-nél is tízen kívül tudhattuk magunkat. Az első negyed utolsó pillanataiban azonban Laczkó félpályás hármasával jött valamivel közelebb a PEAC. Sokáig nem változott a játék képe a folytatásban sem. 25-20-nál ugyan megközelítettek minket a vendégek, de jött Gábor Lili, aki másodszorra szinte lemásolta első hármasát. Két távoli kosarával 33-20-ra léptünk meg. 40-26-nál tetőzött a különbség a 17. percben. A félidő hajrájára viszont elfogyott az ötlet a támadótérfélen, a PEAC pedig, többek között egy újabb dudaszóra szerzett találattal, 40-33-ra zárkózott fel.
A második félidőben 44-35 után közel két percre befagyott az eredmény, de a folytatásban a két pécsi válogatott, Kiss és Wentzel zsinórban 9 pontot szerzett, amivel kiegyenlített a PEAC, majd Katanic a vezetést is megszerezte a vendégeknek. A legjobbkor jött Jáhni két kosara tehát, ráadásul ezúttal Simonék veszítettek ritmust és a negyed végén közel három percig nem találtak a gyűrűbe. Ezen idő alatt erőcsatárunk vezérletével majdnem visszaállítottuk a nagyszünetbeli különbséget. Gwathmey duplájával 54-50-re zárkózott a PEAC a 31. perc elején, de sokáig volt még válaszunk. A 36. percig 3-6 pontos előnyben visszavertük a pécsi felzárkózási kísérleteket. 67-61-ről indulhatott a 37. perc. Wentzel támadóidő végi hármasával, majd Calhoun duplájával jött fel a nyakunkra a PEAC, nálunk pedig az előző szoros meccsekhez hasonlóan ismét megremegtek a kezek az egyik, és elfogyott az erő a másik térfélen. Tetézte a gondokat, hogy a végjátékra Barnai kipontozódott. 69-67-nél az utolsó percben átvették a vezetést a pécsiek. Az ellentámadásból Fuehring dobhatott kétszer is kosárra nagyon tisztátalan helyzetben, fault és így büntetőzés azonban egyikből sem lett. 69-71-nél, 7 másodperccel a vége előtt Calhoun még eladta a labdát, de Horváth Betti betörése után a labda kiperdült a gyűrűből.
Újabb szoros vereséget szenvedtünk el egy nálunk magasabban jegyzett együttes ellen. Lányaink azonban nagyot küzdöttek, sokszor szépen is kosárlabdáztak, így megérdemelték a vastapsot a lelátóról. Mindent megtettek a győzelemért – ezúttal is. Folytatás jövő szombaton a hosszú vereségszériáját vasárnap megtörő Cegléd otthonában, Albertirsán.
Ludovika Csata – NKA Universitas PEAC 69-71 (23-14, 17-19, 14-15, 15-23)
Ludovika Aréna, 200 néző. V.: Fodor, Minár, Nyilas (Farkas Z.)
Ludovika Csata: Horváth B. 16/9, Czank 6/3, Toman D., Barnai 6, Fuehring 18/6. Csere: Szabó F. 2, Gábor 6/6, Jáhni 15/3, Boros B.
A PEAC legjobb dobói: Kiss V. 19/3, Gwathmey 16/3, Wentzel 14/6
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Tursics Krisztián: Mivel rövid rotációval dolgozunk, várható volt, hogy nem fogjuk tudni megtartani a nagy előnyünket, vissza fog jönni a PEAC és egál meccset fogunk játszani velük. Tetszett az egész mérkőzés képe. Volt küzdés, energia. Jól kosárlabdáztunk. Beugrik ugyanakkor néhány olyan momentum, amiről évek óta beszélek a lányoknak, mégis visszatérő esetek. Ezek arról szólnak, hogy miképp kell lezárni egy mérkőzést. Egy lepattanó után Kiss Virág második szándékból hármast dobott, de ugyanezt megkaptuk Wentzel Nóritól is, egy kipasszból dudaszós hármast szerzett. Az első negyed végén félpályás triplát kaptunk, a második negyed végén pedig ziccert. 50 másodperccel a vége előtt, 2 csapatfaultnál betörésből kapunk gól jó plusz faultot – ezekre gondolok. Ha csak egyet is megcsípünk ezek közül, akkor megvan a mérkőzés. Mi nem tudjuk még ezeket megvalósítani, de szeretném, ha javulnánk, és megnyernénk a Cegléd és a BEAC elleni találkozókat.
Jáhni Zsófia: Jól kezdtünk és uralni tudtuk a mérkőzést. A félidő előtt aztán jött egy hullámvölgy és nem nagyon dobtunk pontot szünet előtt. Számítottunk rá, hogy a PEAC fel fog javulni. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült győznünk. Szerintem megérdemeltük volna a pécsi vereség után.