
Az utolsó mérkőzés következik
Szombat este Szigetszentmiklóson zárjuk a szezont.
Az alsóházi veretlenség megőrzése a cél az utolsó bajnoki mérkőzésünkön a 2022/23-as szezonban. Ennél nagyobb tétje nem lesz a szigetszentmiklósi találkozónak, és a szerdai, albertirsai játékunkat látva, jó esélyeink vannak a szombati mérkőzés megnyerésére is. Azok után, hogy elrontottuk az idei szezonban a bajnoki szereplésünket, némi tapaszt jelenthetne a hibátlan playoutos mérleg. Az már korábban eldőlt, hogy mi a 9., a BKG pedig a 10. helyen zárja a szezont.
Már csak azért is érdemes lesz kilátogatni a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokba, mert ebben az összeállításban most láthatjuk utoljára a Ludovika Csatát. Bár még nem indult be a nyári játékoskeringő, azt már lehet tudni, hogy Barnai Judie utolsó mérkőzése következik – nemcsak a Csata, hanem bármilyen csapat mezében, hiszen a korábbi válogatott center befejezi a pályafutását. Ebből az alkalomból készítettünk vele videós interjút.
A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik. Aki nem tud eljönni a helyszínre, az a MindigTV Go Sport szolgáltatásán keresztül nézheti meg Horváth Bettiéket.
BKG-Príma Natura Szigetszentmiklós – Ludovika Csata
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok, szombat 18:00
Jegyár: 1000-1500 Ft