
Hazai pályán védte meg junior bajnoki címét a Csata DSE
Idén is a Csata DSE győzelmével zárult a Nemzeti Leány Junior Bajnokság. A Csata utcában rendezett nyolcas döntőben sem talált legyőzőre Bódi Ferenc csapata.
Péntektől vasárnapig került sor a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntőjére. Az első napon a Csata DSE a BEAC-Újbuda ellen kezdte meg a junior szezon végjátékát. A 21-4-re megnyert első negyedben világossá is tették Toman Dóriék, hogy melyik csapat jut be az elődöntőbe. A vége 75-33 lett, a 13 pontos Toman és a 11 pontos Vladár vezérletével. Bódi Ferenc ráadásul a játékidőt is szépen el tudta osztani a teljes keret között, és a legtöbbet pályán lévőknek is csak 21 percet kellett fent lenni.
A szombati elődöntőn az NKA Pécs együttese várt a rendező Csata DSE-re. Bár a Rátgéber Akadémia 14-11-re elvitte az első tíz percet, utána megnyugodtak és játékba lendültek Kastl Dorkáék, és a második negyedet 10, a harmadikat pedig 19 ponttal nyerték meg, egyértelműsítve, hogy ki jut a vasárnapi fináléba. A 78-48-as eredmény sima elődöntőről árulkodik, de sokáig jól tartották magukat a baranyaiak.
Az aranycsatára gyakorlatilag teljesen megtelt a Csata utcai sportcsarnok. A kifejezetten bíztató teljesítményt nyújtó DVTK Akadémia ellen aztán nagyszerű hangulatban, de kevés kosárral kezdődött meg a döntő. A 16-7-re megnyert első negyed után 22-9-re is vezettek Vladár Rózáék, de a DVTK megrázta magát, és visszajött a meccsbe. A nagyszünetben csak 2 ponttal ment a kifejezetten rossz támadásokat produkáló, esélyes DSE. A második félidőben megint elléptek Toman Rékáék, de 35-25-ről ismét visszakapaszkodtak a miskolciak. A 35. percben, 42-30-nál dőlt el az aranyérem sorsa, innen már nem tudott harmadszor is felzárkózni a piros-fehér együttes.
A 49-40-re megnyert döntő után így értékelt Bódi Ferenc vezetőedző: Csodálatos hangulatban, hazai környezetben, idén is makulátlan mérleggel védtük meg bajnoki címünket. Végtelenül büszke vagyok a lányaimra, mert a nagy munkabírás mellett, hatalmas szívük is van. Jár a gratuláció a DVTK-nak is, mert rendkívül nemes ellenfél volt. Köszönjük az extra rendezést, szurkolok támogatását és a szülők áldozatkész hozzáállását a szürke hétköznapokon is.
Az egész torna legjobbjának választott, és az All Star csapatba is bekerülő Vladár Róza az Utánpótlássport.hu portálnak elmondta, hogy bár jól esnek számára az egyéni elismerések, de a legfontosabb a közös siker. Végig csak az járt a fejemben, hogy a csapatért mindent megtegyek, segítsem a lányokat, és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból a pályán. A bajnokság végéhez érve, az utolsó három meccsen már nem kellett spórolni az energiával, igyekeztem kiadni magamból a maximumot. Az utolsó közös fellépésünkkor pedig ennyivel tartoztam mindenkinek – fogalmazott Róza.
A fináléban 15 pontig jutó, torna-MVP Vladár Róza mellett Toman Dóra is bekerült a döntő legjobb ötösébe. A Csata DSE legjobbjának Kastl Dórát választotta az edzői stáb. Gratulálunk a csapatnak és a díjazottaknak!
A Csata DSE junior bajnokcsapata:
Albert-Tóth Léna, Arnóczki Sára, Bajzáth Lili (csapatkapitány), Gábor Lili, Halmy Panka, Ihring Orsolya, Jánosi Virág, Kastl Dóra, Lipcsik Anna, Németh Lili, Toman Dóra, Toman Réka, Vladár Róza, Zakor Izabella, Bódi Ferenc vezetőedző, Mányoky Fanni edző, Horváth Balázs erőnléti edző
A Csata DSE eredményei a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Nyolcas Döntőjében:
Negyeddöntő: Csata DSE – BEAC-Újbuda KA 75-33
Elődöntő: NKA Pécs – Csata DSE 48-78
Döntő: Csata DSE – DVTK Akadémia 49-40
Fotók: Csata DSE/Turcsik Márk