Nem állt meg az élet játékosainknál – 2. rész

Az új típusú koronavírus terjedése miatt az emberek élettere egyre szűkebb és minél kevesebb fizikai kapcsolattartás ajánlott. A nagyvárosok világszerte kiürültek, a kormányok rendkívüli intézkedéseket vezetnek be. A lányok számára sem egyszerű ez az időszak, de mindenki próbál edzésben maradni és felelősen gondolkodni a kialakult helyzetben.

Mini sorozatunk első része ide kattintva olvasható el.

Boros Júlis és Angyal Barbara a Margitszigeten

Játékosainkat arról kérdeztük, miként élik meg ezt az időszakot és hogyan tudnak sportolni. A második részben Angyal Barbara, Radócz Fanni, Zala Friskovec, Horváth Fruzsina és Horváth Bernadett beszámolója olvasható. A lányok a járvány első napjaiban még a szabadban is edzettek, de mivel a koronavírus-járvány a csoportos megbetegedések szakaszába lépett, így mostantól csak beltéri edzéseket végeznek, hogy a lehető legkevesebb fizikai kontaktust létesítsék a külvilággal. A csapat tagjai így tudnak tenni a megbetegedések lelassításáért.

Megbeszéltük a lányokkal, hogy az első napokban eljárunk futni és erősítő gyakorlatokat végezni a Margitszigetre, amennyire a jelenlegi körülmények között ez lehetséges – fogalmazott Angyal Barbara, aki egyelőre még nem tudta teljesen felfogni, hogy egyik pillanatról a másikra vége lett a mindennapi életüknek.

Duri idén érettségizik, így a felszabaduló plusz időben leginkább erre készül. Emellett próbál minél kevesebbet emberek között lenni.

Radócz Fanni és kutyusa

Hasonló futásokat végzett a héten Radócz Fanni is – csak ő a maratonra készülő édesanyjával és Szegeden. 9-esünk hirtelen megnövekedett szabadidejében a családjával van, süt-főz és a kutyájával is sok időt tölt.

Szlovén játékosunk, Zala Friskovec is hazautazott a határátlépések korlátozása előtt, és sajnos rosszabb körülmények fogadták hazájában, mint amire számított. Pénteki adatok szerint legkevesebb 270 fertőzött ember van a koronavírus-járványban, ennél a számnál pedig úgy döntöttek, hogy leállnak a tesztekkel – fogalmazott.

Mint mesélte, csak az élelmiszerboltok vannak nyitva, a többi üzletet bezárták. A szlovén kormány azt kérte, hogy az emberek maradjanak minél többet otthon. Az oktatás is szünetel, sokan elveszítették a munkájukat.

Szerencsére Zala Friskovecnek is volt lehetősége kültéri pályán gyakorolni

Az időt a családjával tölti, külső kosárlabda pályán tudott labdás edzéseket végezni és az Instagramon azt is láthattuk, hogy szívesen járt kirándulni. Ezen kívül erősít és tanul is, hiszen lehetősége van hamarabb befejezni az iskolát.

Horváth Fruzsina számított arra, hogy a járvány terjedése miatt idő előtt véget fog érni a bajnokság, az viszont meglepetésként érte, hogy a Cegléd elleni meccset sem játszhattuk le. Fruzsi ugyanakkor felelősségteljesnek nevezte a szövetség döntését.

Mivel nem látogathatja az iskoláját sem, így ideiglenesen eltűntek a mindennapjaiból a tanóra-Ludovika Aréna ingázások. A digitális oktatást egyelőre működőképesnek tartja.

Fruzsina a tanulás mellett természetesen az edzésekkel sem hagyott fel. Többször járt futni a Duna-parton, a többi napon erősített, biciklizett és a kertjükben kosarazott.

Csapatkapitányunk sem állt le az edzésekkel

Csapatkapitányunk számára is roppant nehéz feldolgozni az elmúlt 1-2 hét történéseit. Horváth Bernadett szerint senki sem örül ennek a mostani helyzetnek házon belül, hiszen a hullámvölgyek ellenére a play-off előtt annyira egyben volt a csapat, hogy akár éremért is játszhattunk volna a végén. Ezt már sosem tudjuk meg – vélekedett Betti, aki az egész szezon miatt büszke a lányokra.

Betti Budapesten maradt, és bár be vannak iktatva séták és bevásárlások, a nap nagyobbik részét a házban tölti. Ehhez szerencsére tartozik egy nagyobb udvar is, így itt tudott edzeni, még ha kosárlabdát most nem is foghatott – mesélte.

A sportolás mellett a lakást is rendben tartja, volt már takarítás és amolyan fertőtlenítős nap is. Betti emellett sokat olvas – a kieső angol kommunikációt idegennyelvű könyvekkel igyekszik pótolni.

Bízzunk benne, hogy minél rövidebb idő alatt enyhül a koronavírus-járvány, mert a lányok szavaiból azért kivehető, mennyire hiányzik nekik a közös munka a Ludovika Aréna parkettjén.

Leave a Reply