
Tursics Krisztián: A mérkőzések többségén kiválóan kosárlabdázott a csapat
Miután a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért a kosárlabda szezon, felkértük vezetőedzőnket a mögöttünk hagyott időszak értékelésére. A csonka szezon mellett szóba kerültek a vírus által átírt mindennapok és a nemzetközi kupaszereplés terve is.
A járvány már most helyrehozhatatlan károkat okozott a sportágnak, hiszen leállították a futó szezont. Hogy élted meg ezeket a napokat és a helyzetet övező bizonytalanságot?
Villámcsapásként jött az egész járvány a kupadöntő után. Nagyon rövid időn belül jöttek a hírek, egy héttel a Magyar Kupa után már itt is volt a veszélye a zártkapus meccseknek, majd a bajnokság felfüggesztésének. Sajnos bekövetkezett, amitől tartottunk. Nyilvánvalóan az emberek egészsége a legfontosabb, ugyanakkor lényegében elveszett a játékosok, a stáb és a szurkolók egész éves munkája és erőfeszítése, így vegyes érzések vannak bennem. Csalódott voltam, hogy nem tudtuk lezárni a szezont és a célunk elérésével feltenni az i-re a pontot. El kell fogadnunk, ami történt.
Érezted a kupadöntőn ennek az egésznek az előszelét?
Megmondom őszintén, annyira készültünk a tornára és a következő fordulóra, hogy keveset foglalkoztunk ezzel. Mindenki játszani szeretett volna, készen álltunk a rájátszásra, de még egyszer, a társadalom egészsége fontosabb ennél.
Vezetőedzőnk várja a szövetség döntését a nemzetközi kupás kvótákról
A szövetség egészen pontosan úgy fogalmazott a közleményében, hogy befejezettnek nyilvánítja a bajnokságot. A csapatok döntő többsége azt javasolta, hogy az eddigi eredmények alapján fejezzék be a sorozatokat. Értelmezzük ezt egy kicsit: negyedik helyen végeztünk, vagy nem állapítottak meg helyezéseket?
Én nagyon sajnálom, hogy ennyi mérkőzés után nem hirdettek egyértelmű végeredményt. Továbbra is várom a szövetség döntéseit olyan fontos kérdésekben, mint – amennyiben minden rendben lesz és el tudnak indulni a nemzetközi sorozatok – a nemzetközi kupás kvóták. Egyáltalán nem tartanám szerencsésnek, ha az egész szezon eredményeit semmisnek tekintenénk, hiszen nem kevés erőfeszítést tettünk bele a szezonba az egész klubbal. Jelzem, gyakorlatilag a teljes alapszakasz lement. Vagyis nem arról van szó, hogy néhány meccs után megszakadt a bajnokság, hanem mindenki játszott 21-22 találkozót, ami alapján lehet végeredményt hirdetni.

Ezek szerint szeretnénk részt venni a nemzetközi megmérettetésekben.
Természetesen. Így is határoztuk meg az év eleji célokat: jussunk az első hatba és próbáljunk meg Európa Kupa-kvótát szerezni. Szerintem erre reális esélyünk lett volna, ha végig tudjuk játszani a bajnokságot. Ráadásul az alapszakasz végére már nem is a hatról beszéltünk, hanem a legjobb négyről, hiszen szinte végig a 2-4. helyek valamelyikén álltunk. Őszintén bízom benne, hogy őszre rendezik a sorokat az európai országok és el tudnak indulni a nemzetközi kupák. Az NKE-FCSM Csata várja az Európa Kupában való indulást.
Megtaláltuk az eredményesség és a fejlődés közti egyensúlyt
Végig előkelő helyen álltunk a bajnokságban, talán mondhatjuk, hogy eredményesen szerepeltek a lányok a csonka évadban.
Óriási dolognak tartom, hogy a második legfiatalabb életkorú csapattal top 4-es pozícióban játszottuk végig az alapszakaszt. Egyik játékosunknak sem volt komolyabb tapasztalata, mégis nagyon nagy győzelmeket szereztünk a szezon közben. Ezzel a kerettel ez kiemelkedő teljesítmény, egyértelműen túlszárnyaltuk a várakozásokat. Az eredményesség már ennél összetettebb dolog. Fontos úgy sikeresnek lenni, hogy közben a fiatal játékosaink fejlődnek. Ez nagyon nehéz, de úgy látom, megtaláltuk az egyensúlyt. Egyik magyar játékosunkra sem mondhatjuk, hogy mindent tud a kosárlabdáról és kész játékos lenne, mégis a mérkőzések többségén kiválóan kosárlabdázott a csapat. Szemmel láthatóan előrébb léptek játékosaink a tavalyi évhez képest és jobb teljesítményt nyújtottak. Elégedettek lehetünk velük, ők is elégedettek lehetnek magukkal. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ne kellene tovább dolgozniuk. Nem szabad megelégedni a mostani szintjükkel, lehet még feljebb.

Lehetett volna a negyedik helyünk egy kis szerencsével még jobb?
Ugyan az alapszakasz hajrájában még volt esélyünk megcsípni a harmadik helyet, de azt gondolom, hogy a jelenlegi keretben nem volt több. Nem lett volna értelme az első-második helyek valamelyikében gondolkodni. De ez sem elvárás, sem realitás nem volt.
Bódi Ferenc hatalmas löketet adott a szakmai munkának
Bódi Ferenc másodedzőként csatlakozott a klubhoz. Mit hozott ő a Csatának?
Tavaly egész nyáron kapcsolatban voltam Ferivel, nagyon szerettük volna megszerezni az MTK férfi csapatától. Megérte várnunk rá, hiszen hatalmas segítség volt a felnőtt és az U20-as csapat mellett is. Nagy löketet adott nekem és az egyesületnek is a szakmai munkában. Kiválóan működtünk együtt, azaz jó döntés volt a szerződtetése.

Korosztályos versenyek, válogatott összetartások lennének a nyáron. Mennyi esélyt látsz rá, hogy ezeket meg tudják rendezni?
Elhalasztották az olimpiát és a labdarúgó Eb-t is. Ezek után nagyon meglepődnék, ha a nyáron bármilyen nemzetközi kosárlabdatornát megrendeznének. A legtávolabbi verseny az U20-as Európa-bajnokság, ennek a megtartására egy darabig láttam némi esélyt, de szerintem ez sem fog elrajtolni. Fontos látni, hogy itt nem csak az esemény lebonyolításról van szó, hanem fel is kell készülni rá. Sajnos jelenleg nem ebbe az irányba halad a világ egészségügyi állapota.
Tartod a kapcsolatot a lányokkal most, hogy leálltak a csoportos edzések?
Nem lehet csapatedzéseket tartani a Ludovikán, de a lányok kaptak otthonra edzéstervet. Tartjuk velük a kapcsolatot és próbáljuk a maximumot kihozni ebből az időszakból, hogy ne nulláról kelljen elkezdeni az edzéseket és az alapozást. Mindent megteszünk, hogy edzésben maradjanak.
A jelenlegi helyzetben látod már bármennyire, hogy mivel töltöd majd a nyarat?
Még két hét sem telt el, de legszívesebben már dolgoznék tovább. Lehet, hogy hónapokat kell várni erre. Nem tudom még, hogy mit fogok csinálni az elkövetkező időszakban. Jelenleg itthonról próbálom fejleszteni magamat. Sok mérkőzést nézek meg és elemzek, próbálom a saját hibáinkat is megtalálni a felvételeken. Mindezek mellett dolgozunk a jövő évi kereten is és keresem a lehetőségeket, hogy még erősebb csapatot állíthassunk össze a következő idényre.
Érdemes végignézni a cikkhez készült videót is, amelyben Krisztián további témákban is megszólal.