Japreece Dean az új játékosunk

Jónevű amerikai dobóhátvéddel erősödünk.

Klubunk Japreece Monet Dean személyében 25 éves amerikai dobóhátvédet igazolt. Új játékosunk a texasi Austinban született. Mondhatni, kódolva volt a kosárlabda pályafutása, hiszen édesanyja a főiskolai bajnokságban játszott, édesapja pedig középiskolai játékosmegfigyelő volt korábban. Egyetemi éveit a Texas Tech, majd a University of California, Los Angeles (UCLA) intézményében töltötte. 2020-ban a Chicago Sky draftolta.

Már rendelkezik európai tapasztalattal is, hiszen a 2020/21-es évadot az orosz Dynamo Novosibirsk Region együttesénél töltötte. Itteni 20 mérkőzésén 12,0 pontos átlagot hozott, 41 százalékkal tüzelt a mezőnyből és több mint 82 százalékkal a büntetővonalról. Az idei szezont Kayseriben kezdte meg, ahol pályára lépett többek között a sepsiszentgyörgyi Euroliga selejtező tornán is, a Szekszárd elleni találkozón 20 pontot dobott. Hozzánk Puerto Ricoból érkezett és a Ludovika-FCSM Csatában a 24-es mezt fogja viselni.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a szezon elejéhez képest három mezőnyjátékos kiesett a keretünkből – fogalmazott Tursics Krisztián, hangsúlyozva, hogy meg kellett oldani a pótlásukat. Japreece-től azt várjuk, hogy energiát hozzon a játékunkba. Több képességét is kamatoztatni szeretnénk: kosarakat kell szereznie, gólpasszokat adni, lepattanózni, és a védekezésből is ki kell vennie a részét – mondta vezetőedzőnk.

Leave a Reply